Főoldal | A1 Kárpitos Kft. | Kárpitozás .org | Elérhetőségeink
Bútor kárpitos

Üdvözöljük a Bútorkárpitos .org oldalon!

Tartó és belső borítókészítmények

Tartószerelék

Textilheveder: A kárpitosmunka egyik legfontosabb anyaga. Lényegében szövetszalag. Rendeltetésük szerint különböző anyagból készítik a hevedereket: kenderből, jutából, lenből, sőt pamutból is. A kárpitosheveder általában kenderfonalból készül 3-10 cm szélességben, egyszínűen vagy középen piros ill. kék csíkozással. Nálunk leggyakrabban 5,5 és 6,5 cm széles hevedert használnak. A redőnyhevedert 2,3 cm széles kettős szövet, vászonkötésben. A hazai piacon forgalomba kerülő jobb minőségű sűrűbb szövésű hevedert "A" minőségi jelzéssel látják el a "B" jelzésű, ritkább anyagot csak olyan helyeken szabad használni, ahol kisebb feszítés éri (pl. támlahevederezésénél). A minőséget színes kenderfonalak beszövésével jelzik. Kereskedelmi forgalomba 50 m hosszú végekben kerül.

Fémszalag és huzal: Csak olcsóbb minőségű tömegmunkáknál használható anyag. Az acélszalagok 10-25 mm szélesek, rozsdaálló anyagból készülnek. A huzalokat a bútorrugókkal azonos anyagból készítik.

Hullámheveder: Rugalmas, edzett acélhuzalból készülő tartó amelyet "U"-szegekkel vagy kapcsokkal és szegekkel erősítenek a bútorállványhoz. Használatuk feleslegessé teszi rugók beépítését a párnába. A hullámrugókat sok esetben, különösen a műanyagpárnázásoknál 4-7 cm hosszú spirális húzórugókkal kapcsolják egymáshoz.

Gumihuzal és gumiszalag: A gumihuzal és gumiszalag-heveder új utat nyitott a hevederrendezésben. A 4-12 mm vastag gumihuzalokat műselyem- vagy más anyagú fonallal körültekercselik. A gumiszalagok 3-6 cm szélesek és 0,5 cm vastagok.

Rugalmas elemek és szerkezetek

Kárpitosrugók: A rugók acélhuzalból készülnek, rendszerint vörösrézzel galvanizálva. A magaskárpitozáshoz használt rugó legfelső és legalsó karikájának átmérője azonos, középen kisebb a rugó átmérője. Ezért ezeket a rugókat duplakúpos rugóknak is nevezik. A rugókat úgy készítik, hogy összenyomásnál a karikát, rugómenetek ne ütközzenek és nem súrlódjanak, tehát használat közben zörej ne keletkezzék. A bútorrugó gyári megjelölése két számjegyből áll. Az első jelzi, hogy milyen átmérőjű acélhuzalból készült, a második, hogy hány karikából (menetből) áll a rugó. A 38/8-as jelzés pl. 3,8 mm átmérőjű huzalból készült, 8 menetes rugót jelent. Magyarországon általában nyitott végű rugókat, külföldön csomózott végűeket gyártanak. A támlarugók vékony anyagból készülnek. Régebben (elvétve ma is) használtak kézimunkával előállított rugókat is. Ezeknél a huzalok vastagsága és sodrása nem olyan egyenletes, mint a nagyüzemi készítményeknél, megfelelő felhasználásukhoz a kárpitos különösen nagy szakértelme szükséges. Külföldön, főleg Angliában és Franciaországban használnak vékony huzalból készült 5-8 cm karika-átmérőjű kis hengeres rugókat, amelyeket gyárilag molinovászonzsákba varrva hoznak forgalomba. Ezeket sorozatonként egy fedővászonba varrva rakják fel a kárpitozandó területre.

Sodronyok: Sok fekvőalkalmatosság rugalmasságát még ma is idomacél- (szögvas-) keretbe foglalt, sodronyokra fektetett párnázat adja. Régebben a heverők kárpitozását is így készítették. Az acélkeret egyik hosszanti oldalára két csuklóspántot, a másikra becsúszó fémfogantyút szereltek. A sodronytestet a heverő hátsó faoldalához erősítették. A szemben lévő oldalon elhelyezett fogókat megmarkolva emelték fel a sodronyt, hogy hozzáférjenek a heverő ágyneműtartójához.

Összefont rugóstestek: A sodronybetét és spirálrugó összekapcsolásának továbbfejlesztése az elsőízben az 1920-as években használt Schlaraffia-rendszerű rugótest. Ennél a kisméretű, vékony huzalból készített rugókat már nem idegen anyagokkal, zsinegekkel, láncocskákkal kötözték össze, hanem az egyes rugók kampóit géppel meghajlítva akasztották a szomszédos rugókhoz, és csak beszegésül használtak vékony acélkeretet. A gyár megrendelt méretben készítette el a schlaraffiát. Innen már csak egy lépést kellett tenni a technikai továbbfejlesztés útján, hogy eljussanak az epedarendszerű rugóstestekhez, amelynél már nem gyes, külön-külön csomózott rugósorokat állítanak össze. A rugókat egyáltalában nem csomózzák. Ugyanabból az acélhuzaldarabból, megszakítás nélkül készül a spirális rész s így vonul egyik rugóról a másikra, végig az egész rugótesten. A rugóknak ez a "végtelen", megszakításnélküli összeépítése az egy helyen ránehezedő terhelést a rugótest távolabbi részére is átviszi, s ez adja a nagy rugalmasságot. Egyes, különlegesen nagy terhelésnek kitett részeket duplaszálú, megerősített rugókból építenek. A rugóstesteket különleges gépeken, 180-200 kg/mm2 szakítószilárdságú és 1,4-1,5 vagy 1,6 mm vastagságú acélhuzalból készítik. A kárpitos megrendelése alapján a kereskedelem a kívánt alakban, nagyságban, rugóerőben szállítja az összefont rugóstesteket. A jól készített rugóstest összenyomás közben nem ad súrlódó, suhogó hangot. A hangtalanság egyik fontos minőségi követelmény.

bevarrt táskarugózattáskarugóbonell rugóspirállal összefogvakárpitos rugó (epeda)epeda rugózatkétkúpos kárpitosrugó

Rugóvászon feltevése

Miután a rugósalap elkészült, felülete egyenletes, azaz sem mélyedések, sem olyan dudorodások nincsenek rajta, amelyek az ülésnél zavarnak, s magassága is megfelel az előírtnak, feltehetjük a rugóvásznat. Rugóvászonkét 480. vagy 530. jelzésű juta-, ill. kendervásznat használunk. A rugóvásznat hosszában a rugóalapra fektetjük. Lazán lefogjuk a bútorkáva mindkét oldalán, és az így kapott hosszhoz még kb. 15%-ot hozzáadunk. Ugyanígy mérjük le a szükséges rugóvászon szélességét is. A vásznat 16/16-os szeggel, ill. -ha keményfával van dolgunk- 14/13-as szeggel erősítjük a kávához.

Ügyelnünk kell arra, hogy a vászon, leszegezése után se feszüljön meg. Túl erősen megfeszített vászon a rugófeszítés következtében gyorsan elkopik, a töltelékanyag a rugózat közé hull, a párnázat idő előtt tönkremegy. A lazára hagyott rugóvászon széleit kétszer behajtjuk, és 3-4 mm-re a fakeret szélétől leszegezzük. A szegfejek 3 cm távolságban sorakozzanak egymás mellé. Nagyüzemeknél ma már szegek helyett kapcsokkal dolgoznak. A kapcsokat rögzítőpisztollyal lövik a fakeretbe. Leszegezés után a rugóvásznat 2/1,75 -ös zsineggel, huroköltéssel az élhuzalhoz varrjuk.

Következik a rugók vászonhoz varrása. A vásznat 3-4 öltéssel varrjuk minden rugóra. Ennek célja, hogy a vászon mozgását és súrlódásból eredő kopást csökkentsük. Most még anyagtartó öltéseket kell készítenünk. Ezek az élhuzallal párhuzaomsan, attól 5-7 cm távolságban húzódnak. Az anyagtartó öltések hossza különböző. Finomabb szálú töltelékanyaghoz 2 0cd hosszú, afrikhoz 25 cm, durva töltelékanyagnál 30 cm hosszú öltéseket csinálunk. Az anyagtartó öltést huroköltéssel húzzuk át, úgyhogy az ne csak a vásznat, hanem a rugó tetejét és a rugókötöző zsineget is befogadja. Az öltéseket lazán ahgyjuk, hogy alkalmasak legyenek a töltelékanyag befogadására.

Alappárnázás

Töltelékanyag felrakása: Alappárnázásnál (soppolásnál) először a bútor szélein rakjuk fel az anyagot. Jó szétcsipkedve, széjjelhúzva toljuk a tölteléket az anyagtartó öltések alá. Után az ülés közepén rakjuk fel a szétcsipkedett anyagot olyan mennyiségben, hogy ráülésnél a rugó ne érződjék át. Ügyelnünk kell arra, hogy egyenletesen elosztott, egyforma vastagságú töltelék-réteget rakjunk fel és a széleken elegendőanyag legyen ahhoz, hogy az éleket megformázhassuk. A felrakott töltelék egyenletességét mutatóujjunkkal ellenőrzzük.

Alakvászon feltevése és átvarrása: A zsákvásznakat mindig szálegyenesen, az állvány szélével párhuzamosan szabjuk és varrjuk. Ez alapfeltétele a gondos és gyors munkának. A alakvásznat (soppvászon) előbb ideiglenesen ki kell tűznünk. Leszabunk tehát szálegyenesen megfelelő nagyságú 280-as vagy 38-as jelzésű alakvásznat, és óvatosan a felrakott anyagra borítjuk, majd aszerint, hogy beszegezett vagy bevarrott élt készítünk, megfelelőképpen rögzítjük. Egyik módszer szerint -a bevarrott élnél- a vászon szélét kitűzőtökkel az élhuzal alá tűzzük. Másik módja a rögzítésnek a leszegezés. A fakeretbe előzőleg egymástól kb 10 cm távolságban köröskörül kartácsszegeket ütünk. A szegeket csak félig verjük be. Ezekbe a szegekbe akasztjuk azután az idomvásznat. Említettük már, hogy szálirányba dolgozunk, tehát a szegre akasztott vagy kitűzött vászon szálai ferde, átlós irányban soha nem fekhetnek.

Először a kárpitozandó felület hosszabb oldalán, a négy sarkon akasztjuk a szegekre vagy tűzzük le a megfeszített vásznat. Ezt követően középtől haladunk jobbra és balra, hogy az idomvászon megfelelően feszítve, gyűrődésmentesen simuljon a töltelékanyag felületére. Hogy a felrakott anyag el ne csússzék, a teljes kárpitozást a szélektől egyenlő távolságba keresztülöltjük. Az első öltéssor helyét úgy határozzuk meg, hogy a kárpitozás élét négy ujjunk és a hüvelyujj közé vesszük. A kárpitozás tetején lévő középsőujjunktól kb. 5 cm távolságban tesszük a kezdő átszúrást, és a párnázás széleit követve, ugyanezt a távolságot tartjuk a továbbiakban. Az átvarráshoz kéthegyű tűt és 2/1,75-ös zsineget használunk. Huroköltésekkel dolgozunk. A kihúzott tűt kb. 1 cm távolságban szúrjuk vissza. Ügyeljünk kell arra, hogy átszúrásnál a felső rugókarikát vagy a rugókötözőzsineget is befogjuk, de más rugókarikát ne, különben a varrással lefogott rugó -nagyobb feszültsége következtében- a zsineget hamarosan átszakítja. Miután a széleket köröskörül átöltöttük, áttérünk a másodi sor, a középső rész áttűzésére. Közepén kezdjük az átvarrást és jobb, majd bal irányban folytatjuk. Az újabb öltések 8-10 cm távolságban az első öltésvonallal párhuzamosan húzódnak. Átvarrásnál a töltelékanyagot a vásznon keresztül lenyomkodjuk, a zsineget meghúzzuk, és laposítás (kiülés) után külön-külön minden sort csokorra (máslival) elkötünk. A csokorkötés célja, hogy később azt felbontva, a zsineget utánafeszíthessük.

Élek kidolgozása: Mielőtt az élek (kantni) kidolgozásához fogunk, meg kell győződnünk arról, hogy elegendő és megfelelően szétcsipkedett töltelékanyag van-e az élek helyén? A jól felrakott éleken nem kell sokat igazítani, mégis előfordul, hogy a beszegésnél vagy bevarrásnál kisebb hézagok, lyukak vagy púposodások vannak. Ilyen esetben az ideiglenesen kitűzött idomvásznat az él egész szélességében fel kell bontani, hogy a hiányzó töltelékanyagot pótolhassuk, vagy a felesleget kiszedhessük. Ha a széleken felhalmozott töltelékanyagot -az éleket megtapintva- egyenletesnek, tömörnek érezzük, hüvelykujjunkat az l alá téve, többi ujjunkkal felülről kis nyomást gyakorolunk az élre. Így formázzuk a éleket.

Élformázás után következik az alakvászon végleges rögzítése. Az élek kidolgozásának három módszere van. Bevarrott éleket ott készítünk, ahol élhuzal van. Az oldal közepéről indulunk el a szélek felé, és 2-3 cm hosszú öltésekkel, az élhzalat feszesen átfogva, a rugóvászonhoz varrjuk az alakvásznat. A bevarrott éleknek egyeneseknek, simáknak, az állvány vonalát követőnek kell lenniük. A magasság ellenőrzése után görbetűvel, 2 cm-es öltésekkel felvarrjuk a sarkokat is. A varráshoz görbetűt és 2/1,5 -ös zsineget használunk. Anyagigazítás közben ügyeljünk arra, hogy a töltelékanyag ne csússzék az élhuzal alá. Beszegezett élek készítésekor a félig bevert kitűző szegeket kihúzzuk. Így szabadon lóg az alakvászon. Alattal egyenletesen rendezzük és formázzuk a tölteléket (mint a bevarrt élek esetében.). A vászont befelé fordítva behajtjuk, majd a leszegezést az oldal közepén kezdjük. A szélek felé haladva előbb balra, azután jobbra 10 cm-es szegtávolsággal az állvány széléhez szegezzük a vásznat, majd 3 cm-enként utána szegezzük. A szegek fejének a vászon szélét kell lefognia. Az állvány szélétől kifelé sem a szegfej, sem a vászon nem állhat. A szegek beverésekor az alakvászon szálainak nem szabad elhúzódniuk. Angol bevarrott él a különleges formázású élek egyike. Sarkok leszegezése a következő művelet. A kiálló vászonszéleket és töltelékszálakat szélezőtűvel úgy nyomkodjuk vissza a belsőrész felé, hogy a bútor két oldalának érintkezésénél a vászon egyenes vonalat mutasson. Az így kiigazított sarkokat görbetűvel, 2 cm hosszú öltésekkel varrjuk fel.

Élek kivarrása: Háromféle elvarrást (garnirozást) különböztetünk meg: egyszerű élkivarrást, létraöltésű élkivarrást és rejtett öltésű (hól) kivarrást. Érlvarrással (garnirozással) a tömören összedolgozott, vászonba burkolt töltelékanyagot formaszilárdan és véglegesen rögzítjük, a kárpitozásnak határozott formát, élt adunk. Általában kétszeres, legfeljebb azonban háromszoros élvarrással dolgozunk. Régebben gyakori volt a háromnál többszöri élvarrás. Gyakorlat bizonyítja, hogy ez minőségi javulást nem eredményezett.

Mielőtt az első élvarrást megkezdenénk, szőrhúzótűvel a töltelékanyagot az élekbe húzzuk, s ugyanakkor a töltelékanyag még mindig érezhető kisebb egyenetlenségeit is eligazítjuk. Mindenekelőtt a sarkok bevarrásait csináljuk meg, mint ezt már előbb közöltük. Ezzel megakadályozzuk az anyag elcsúszását és megkönnyítjük a további munkát. Az elős élvarrást az él szélétől 4 cm távolságban befelé végezzük. Míg jobb kezünkkel varrunk, bal kézzel a kívánt méretre szorítjuk össze a töltelékanyagot. Balról jobbfelé haladunk, 4-6 cm hosszú, egyenes öltésekkel, de közben ügyeljünk arra, ogy az élhuzalt minden öltésnél befogjuk. Ha láncöltéssel végezzük az élvarrást, felfelé szúrjuk be a tűt az élhuzal alatt, azután -befogva az élhuzalt- kivezetjük a tűt felülről lefelé, majd meghurkoljuk. A zsineget nem szabad túlságosan meghúzni. Az élek megfelelő összeszorítását nem így, hanem azzal érjük el, hogy öltés közben bal kezünk ujjával az éleket a kívánt méretre összeszorítjuk. Élek kivarrásához görbetűt és 2/1,75 jelzésű vagy hasonló zsineget használunk. A töltelékanyagból készített élek vastagsága nem lehet több 35 mm-nél. A létraöltésű egyenes varrás készítése abban tér le az előbbitől, hogy az alappárnázás tetején végzett öltéseket kissé ferde irányban, létrfokszerűen vezetjük. Valamennyi öltés 4-5 cm hosszú és egymástól egyenletesen 3-4 cm távolságban legyen. Ha erősebben előreálló éleket kívánunk készítetni (pl. az angol éleknél), létraöltéssel dolgozunk. Ugyancsak létraöltéssel varrunk akkor, ha csak egy élvarrást csinálunk. A létraöltéshez nagyobb görbetűt használunk. Míg jobb kezünkben a tűt fogjuk, bal kezünkkel formázzuk az éleket, feszesen tartjuk és meghúzzuk a varrózsineget, hogy az vissza ne csússzék. Végezhető a létraöltés fordítva is úgy, hogy a rugósalap oldalán függőleges öltéssel varrunk, a felső felületénél viszont az öltések az éllel párhuzamosak. Rejtett (hól) öltésekkel az alakvászon alatt fogjuk meg a töltelékanyagot. A vászon felületén így nem látszanak a varrás okozta mélyedések.

Második élvarrás előtt szőrhúzótűvel még egyszer utánaigazítjuk a töltelékanyagot. Kisebb, 20-25 mm nagyságú öltésekkel, egyébként hasonlóan végezzük, mint az első élvarrást. A munkával balról-jobbra haladunk. Miközben a bal kezünkkel utánformázzuk az éleket, az öltéseket erősen megfeszítjük, és alul hurkoljuk. A második élvarrást az élhuzal felett végezzük. Kisebb méretű görbetűt és 2/2 vagy más, erősebb varrózsineget használunk.

Harmadik élvarrás csak ritkábban szükséges, amikor különösen jellegzetes élekre van szükség pl. hajlított, ívelt vonalat kell követni vagy bőrbevonatú kárpitozásnál , ahol a merev bevonóanyag lehúzná a puhább alap-kidolgozást.

Felsőpárnázás

Még egy munkamenet vár ránk, mielőtt a heverő bevonásához kezdenénk. Ez is plasztikai munka és célja részben az, hogy az eddig végzett munkán még mindig fellelhető egyenletlenségeket, indokolatlan hézagokat vagy dudorokat eltűntessük, ugyanakkor kialakítjuk a párnázat végső formáját. Ez a művelet a felsőpárázás vagy más néven pikírozás. Fedőréteg felrakása. A felsőpárnázás lényege, hogy további töltelékanyagot rakunk az eddigi rétegre, és ezzel biztosítjuk a párnázat vonalát, egyenletes simaságát, kényelmességét, puhaságát.

A felsőpárnázáshoz legelőszőr anyagtartó öltéseket húzunk az alakvászonra. A 10-15 cm hosszú öltéseket, az éltől a kárpitozás közepe felé, 4-5 cm távolságban, az élekkel párhuzamosan helyezzük el. A felrakandó anyagok rögzítésére hurkolt öltéseket készítünk 2/1,75 jelzésű zsineg felhasználásával. Az anyagtartó öltéseketbe csomómentes, finoman szétcsípkedett töltelékanyagot: szőr vagy afrikot rakunk. A tölteléket egyenletesen eligazítjuk a kárpitozott felületen, hogy sem az öltések okozta mélyedések, sem más szintbeli különbségek ne érződjenek. Előbb az élképzés és letűzés okozta mélyedéseket töltjük ki, azután rakjuk fel -1,5-3 cm vastag rétegekben- a tölteléket a párnázat belső területén. A fekvőheverő közepén valamivel vastagabban rakjuk fel az anyagot, mint a széleken. Végül a felrakott felületre egyenletes vattaréteget borítunk. Ez megakadályozza, hogy a töltelékanyag szálai ráülésnél vagy fekvésnél átszúrjanak. A vattaréteget a széleken visszahajtjuk a töltelékanyag alá. Borítóvászon (molinó) feltevése a következő feladat.

Felhasznált irodalom:
Bálint O., Lajos J. 1991. Kárpitos anyag- és gyártásismeret II. 10. kiadás. Muszaki Könyvkiadó, Budapest.
Halász Ferenc 1962. Kárpitosipar 2. átdolgozott és bovített kiadás. Muszaki könyvkiadó, Budapest.

fogas kárpitozásfali fogas kárpitozáskárpitozás budapestmélytűzött kárpitozott fogasbudapest ii.kerület kárpitoskárpitos bútorkárpitozás bpkárpit cserekárpitcserekárpitozás budakárpitozás budapestkárpitozás bútor kárpitozáskárpitos bútorkárpitozáskárpitozás bútor javításkárpitozás lakihegykárpitozás délegyházakárpitozás  bútorkárpitoskárpitozás kanapékárpitozás felújításbútorfelújítás buda i.kerületbútorfelújítás budabudapest kárpitozásbudapest bútorkárpitozáskárpitozás ii. kerületkárpitozás iii. kerületkárpitozás iv. kerületkárpitozás v. kerületkárpitozás vi. kerületkárpitozás vii. kerületbútor kárpitosbútor kárpitozáskárpitozás átkárpitozáskárpitozás solymársolymár kárpitossolymári kárpitoskárpitozás üllőkárpitozás felújításkárpitozás javítás